• Városmajori szemle
  • Gyerekelőadások
  • Közlekedés
  • Kapcsolat
egyéb menü

művész

Galla Miklós
4

Galla Miklós

Született: 1959. május 18.

Humorista, zenész.

Budapesten született.

A Holló Színház vezetője, a L’art pour l’art Társulat egykori tagja. A GM49 együttes zene- és szövegszerzője, valamint frontembere volt. Napjainkban folytatódik a zeneszínpadi jelenléte a GM több mint 49 formáció által.

Szakmai életrajz:
Az 1970-es években a…

 Tovább

Aktuális programok

Jelenleg nincs futó program!

Humorista, zenész.

Budapesten született.

A Holló Színház vezetője, a L’art pour l’art Társulat egykori tagja. A GM49 együttes zene- és szövegszerzője, valamint frontembere volt. Napjainkban folytatódik a zeneszínpadi jelenléte a GM több mint 49 formáció által.

Szakmai életrajz:
Az 1970-es években a Gallaxis nevű együttesben zenélt, később az Ikarusban, majd a Csontbrigádban. A GM49 együttes 1981-ben állt össze, két kislemezük és 1985-ben egy nagylemezük jelent meg, majd egy évvel később feloszlottak.
Laár Andrással már 1981-ben megkezdődött munkakapcsolata, majd 1986-ban megalakult a L'art pour l'art Társulat, 1990-ben pedig a Holló Színház.
A Besenyő család Margitjaként is megismerhette a közönség, valamint emlékezetes figurája volt a saját viccein nevető humorista.
1992-től dolgozott a Monty Python Repülő Cirkusza fordításán. Egyes jelenetek megértését háttérinformációkkal segítette, amiket a televíziós vetítéseknél az epizódok előtt mondott el, a DVD-kiadáshoz pedig füzet formájában mellékelték. Később a Waczak szálló 7. és 8. részének fordítását is elkészítette. 1996. december 1-jén kilépett a L'art pour l'art Társulatból.
1999-ben önálló műsora futott az RTL Klubon Galla-Mappa néven, majd Koltai Róberttel szerepelt közösen KGG (Koltai-Galla Gála) címmel.
2002 júniusában került bemutatásra önálló estje, "Szépségem titkai" címmel, először Pécsett, később pedig a budapesti Merlin Színházban.
A Magyar Televízióban induló Mondom a magamét c. humorista-vetélkedő zsűrijének tagja 2009-től.

2009-től a Karinthy Színházban Neil Simon: A napsugárfiúk c. komédiájában játszik (AL Lewis) főszerepet Koltai Róbert (Willy Clark) társaságában.

Filmszerepei:

Csocsó, avagy éljen május elseje! (2001) - bemondó
Zimmer Feri (1998) - Árvai nyomozó
Csinibaba (1997) - Konferanszié
Csapd le csacsi! (1992) - külföldi
Jön a medve! (TV film, 1991) - Az ember, aki elvesztette a bérletét / Radafuk Ernõ

Galla Miklós önálló estje

Galla Miklós önálló estje

Egressy Gábor Szabadidőközpont
  • Humorista
GALLA MIKLÓS ÖNÁLLÓ ESTJE

GALLA MIKLÓS ÖNÁLLÓ ESTJE

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Színész
Galla Miklós Önálló Estje

Galla Miklós Önálló Estje

Csili Művelődési Központ
  • Humorista
GALLA MIKLÓS ÖNÁLLÓ ESTJE

GALLA MIKLÓS ÖNÁLLÓ ESTJE

Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)
  • Humorista, zenész
Galla Miklós prózai önálló estje

Galla Miklós prózai önálló estje

Weöres Sándor Színház
  • Humorista
Galla-Maraton Első előadás

Galla-Maraton Első előadás

Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)
  • Humorista
Galla-Maraton Második előadás

Galla-Maraton Második előadás

Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)
  • Humorista
Hippolyt, a lakáj

Hippolyt, a lakáj

Általános
  • Hippolyt
Hippolyt, a lakáj

Hippolyt, a lakáj

Karinthy Színház
  • Hippolyt
Hippolyt, a lakáj - a Karinthy Színház előadása

Hippolyt, a lakáj - a Karinthy Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Hippolyt
Hippolyt, a lakáj.

Hippolyt, a lakáj.

Karinthy Színház
  • Hyppolit
Hyppolit a lakáj

Hyppolit a lakáj

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Hyppolit
Jammin' in Budapest (angol nyelvű előadás) - Felméri Péter, Galla Miklós, Tóth Edu

Jammin' in Budapest (angol nyelvű előadás) - Felméri Péter, Galla Miklós, Tóth Edu

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Egyéb
Kitárulkozó stand-up - Galla Miklós önálló estje

Monty PythonRÓL, Monty PythonTÓL – Galla Miklós és Szirtes Balázs estje

Monty PythonRÓL, Monty PythonTÓL – Galla Miklós és Szirtes Balázs estje

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Neil Simon: Napsugárfiúk - a Körúti Színház előadása

Neil Simon: Napsugárfiúk - a Körúti Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Al Lewis
Nem a Messiás - Brian élete

Nem a Messiás - Brian élete

VG Events Kft.
  • Vendégszereplő
Nem a Messiás - Brian élete

Nem a Messiás - Brian élete

VG Events Kft.
  • Vendégszereplő
Nem a Messiás - Brian élete

Nem a Messiás - Brian élete

VG Events Kft.
  • Vendégszereplő
Paprikás Rumli

Paprikás Rumli

Kölcsey Központ
  • Színész
Poéndömping - Galla Miklós önálló színházi estje

Poéndömping - Galla Miklós önálló színházi estje

József Attila Színház
  • Humorista, zenész
POÉNPARÁDÉ  -  GALLA MIKLÓS estje

POÉNPARÁDÉ - GALLA MIKLÓS estje

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Színész
Poénparádé - Galla Miklós estje

Poénparádé - Galla Miklós estje

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Színész
Poénzuhatag - Galla Miklós önálló estje

Poénzuhatag - Galla Miklós önálló estje

Napfényes Étterem és Rendezvényterem
  • Humorista
Semmi pánik - A budapesti Centrál Színház vendégjátéka

Semmi pánik - A budapesti Centrál Színház vendégjátéka

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Fordító
Stand -apók  Galla - Szirtes

Stand -apók Galla - Szirtes

Centrál Színház
  • Színész
SZÍNPADIKUS FIGURÁK

SZÍNPADIKUS FIGURÁK

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Színész
UDVARSZÍNHÁZ - Hippolyt a lakáj

UDVARSZÍNHÁZ - Hippolyt a lakáj

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Hippolyt
Válogatott Laárogások és Gallantások

Válogatott Laárogások és Gallantások

MOMkult
  • Egyéb
Válogatott Laárogások és Gallantások - Laár András és Galla Miklós estje

Válogatott Laárogások és Gallantások - Laár András és Galla Miklós estje

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Válogatott Laárogások és Gallantások – Laár András és Galla Miklós estje

Válogatott Laárogások és Gallantások – Laár András és Galla Miklós estje

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Humorista
Volpone, avagy a pénz komédiája

Volpone, avagy a pénz komédiája

Általános
  • Rendező

Ajánlataink

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:

Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!